Cházár András EGYMI, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium

A hallássérült tanulók mellett egyre több sajátos nevelési igényű (tanulásban akadályozott, autista, részképesség kieséses) gyermek tanul az óvodában és a szakképzésben. Mikesy György (az ország első hallássérült igazgatója) több fórumon is dolgozott a fogyatékosok, köztük a siketek és a nagyothallók érdekvédelméért. 2002 –ben intézetünk rendezte az MAGYE és az MFFLT XXX.Országos Szakmai Konferenciáját.
2002-ben az intézmény fennállásának 200. évfordulóját jelentős hazai és külföldi személyiségek részvételével ünnepeltük. Ebből az alkalomból újabb "Évkönyvet" adtunk ki.

2004-ben tagintézményünk lett a Zichy utcai iskola. 2006-tól pedig a Naszály-Galga Tiszk keretében a megindult intézményünkben a szakiskolai képzés (nőiruha-készítő).

Az iskolaépület felújítása, bővítése jelenleg is folyik.