Gyűjtés a moldvai csángómagyar gyerekeknek

Évek óta az adventi időszak elmaradhatatlan része a Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI-ban, hogy a moldvai csángómagyar gyerekeknek karácsonyi ajándékokat gyűjtünk.
A tahitótfalui szülők, gyerekek, kollégák és az önkormányzat idén is rengeteg ajándékot gyűjtött össze a diószéni, moldvai magyar gyerekeknek, KÖSZÖNET érte.
Jolanda Willemse a KEMCSE (Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület) elnöke személyesen jött el az ajándékokért, ünnepélyesen köszönte meg az ISKOLA közösségének és az ÖNKORMÁNYZATNAK a példás összefogást.
 
Köszönöm külön az 1.a, 2.b, 3.b, 5.b, 6.b, 7.b és 8.b osztályoknak az osztályszintű segítséget, Osztályfőnököknek, szülőknek a támogatást, mindenkinek, aki részt vett az akcióban az idei évben!
Áldott ünnepeket kívánok!
 
Zakar Ágnes intézményvezető
 
Köszönet a KEMCSE-től
 
Tavaly karácsonykor abban reménykedtünk, hogy az idén már szabadon, vírus nélkül ünnepelhetünk, sajnos nem így történt, a vírus továbbra is nagyon jelen van az életünkben.
 
A közel két éve tartó harc nemcsak az egészségünket betegítette meg, de a lelkünket is, talán ezért is volt olyan fontos, hogy a Szentendrei civilek és a tahitótfalui kisdiákok nem törték meg azt a kezdeményezést, hogy csomagot küldenek a moldvai csángó gyerekeknek. Adakozni nem csak azért jó, mert másokon segítünk, hanem azért is, mert bennünket is jó érzéssel tölt el, gyógyítja a lelkünket, s erre most nagyon nagy szükségünk van. A gyerekek ezt másképp élik meg, de azért az ő életüket is felforgatta a vírus.
 
Szájmaszk az iskolapadokban, online oktatás, távolságtartás a szünetekben. Csupa furcsa új dolog, de van, ami nem változott az idén sem, a pozitív hozzáállás a karácsonyi csomaggyűjtéshez. A Tahitótfalui Általános Iskola Zakar Ágnes igazgatónő és remek tanári csapata sok-sok éve támogatja a Moldvában magyarul tanuló csángó gyerekeket. Ehhez csatlakozott Dr. Sajtos Sándor, Tahitótfalu polgármestere és a Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete, Jolanda Willemse szervezésével (aki egyben a csángó keresztszülő mozgalom vezetője is).
 
Az idén különösen eredményes volt a gyűjtés, hiszen minden magyar oktatásban résztvevő csángó gyermeknek tudtunk ajándékot küldeni karácsonyra.
 
1.500 db tábla csokoládé, 200 kg szaloncukor, 150 db társasjáték és Király Lajos szentendrei vállalkozó segítségével több száz buborékfújó indult el Moldvába a gyerekeknek.
 
Mindez a tahitótfalui kisdiákok, a Polgármester Úr és a Szentendrei civilek nélkül nem jöhetett volna létre. Az idén is a legnagyobb segítő természetesen a Keresztszülő Egyesület volt, akik 15 éve segítik a csángó gyermekek magyar nyelvű oktatását.
 
Kedves tahitótfalui Igazgatónő, Tanárok, Polgármester úr, Civilek és kedves Gyerekek!
 
Köszönöm a segítségeteket, a törődést, hogy ebben a nehéz helyzetben sem hagytatok magunkra!
 
Soha ne felejtsétek el, hogy olyan gyerekeknek okoztatok örömet, akikkel az életben talán egyáltalán nem fogtok találkozni, de ez csak növeli annak az értékét, hogy segíteni egyszerűen csak "jó".
A KEMCSE és a csángó kisdiákok nevében hálásan köszönjük a támogatást.
 
Kívánunk mindenkinek békés Karácsonyt és sikerekben gazdag Új Évet!
 
Remélem jövőre már vírus nélkül ünnepelhetünk.
 
Ahogy a Csángók mondják, "Isten fizejse meg"!
 
Jolanda Willemse,
KEMCSE elnöke