Márton nap Nagymaroson

A tavalyi tanévben, amikor minden iskolai rendezvényt törölnünk kellett, nagyon bíztunk benne, hogy idén visszatérhetünk a hagyományokhoz. Sajnos az élet másképpen alakult. Novemberben olyan gyorsan emelkedett a beteg gyerekek száma, hogy úgy döntöttünk, nem kockáztatunk. Még akkor sem, ha a Márton nap kültéri rendezvény. A finom zsíroskenyérre, melyhez hasonlót sehol sem lehet enni, nem is gondolhattunk. A kicsik azonban lázasan készítették a szép kis lámpásokat, reménykedve, talán mégis lesz valami. Ezért úgy gondoltuk, ha nem is a hagyományos módon, de valamiképpen meglepjük a város lakóit.
November 13-án két Márton napi autó indult a Fő térről és több körön keresztül üdvözölte a gyerekeket a városban. Vidám dalokkal, Szent Mártonnal, libákkal és lámpásokkal. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a rendhagyó felvonuláshoz. Köszönjük az önkormányzatnak, hogy anyagilag hozzájárult a programhoz, Antal Mártinak, hogy készített számunkra Márton bábukat. Köszönjük Horváth Antalnak, hogy vezette az autót, Hetényi Andreának, hogy segített díszíteni. A táncoló libákat Hoffer-Szabó Petra segítségével a gyerekek készítették.
 
Végül, de nem utolsósorban köszönjük a kis városlakók lelkesedését, a vidám lámpásos fogadtatásokat!
 
Bízunk benne, jövőre mindent bepótolhatunk, és úgy, mint az elmúlt években, "igazi" felvonulással ünnepelhetjük ezt a szép napot.
 
Heinczné Cserni Katalin és Horváth Dávid