Pályaorientációs nap a Szobi Fekete István Általános Iskola Árpád Fejedelem Általános Tagiskolájában

Iskolánkban 2021. november 8-án került megrendezésre a pályaorientációs nap, ami az iskola összes tanulóját érintette és megmozgatta. Kicsik és nagyok egyaránt élvezettel figyelték az előadásokat, előadókat. Forgószínpad alapján mentek a gyerekek az előadás helyszíneire ahol megismerkedtek az egészségügy egy-egy területével, a mezőgazdaságon belül a méhészettel és az állattartással. Igazi élményt nyújtott az életmentés és újraélesztés folyamata, amit persze ki is próbálhattak a gyerekek. Igencsak oda kellett figyelni, hiszen egy emberi életről szólhat az éberség és a lélekjelenlét. Az egészségügy másik területe a védőnői szolgálatot érintette, amiről szintén elmondható, hogy ez nem munka hanem hivatás. Másnap néhány felsős diák elmondása alapján megtudtuk, hogy nagyon mély nyomot hagyott bennük mind a két terület.
 
Az állattartás és a méhészet igazi csemegének számított számukra. Ki ne szeretné az állatokat? Ki ne szeretné az édes mézet? Milyen üzenete van mindennek?: egészség, gondoskodás, felelősség, mások segítése legyen szó emberről vagy állatról.
 
Az arcokat látva bízunk abban, hogy sikerült ezekről a szakmákról/hivatásokról úgy átadni valamit, hogy az sokáig megmarad bennük és talán valamelyikük ezek közül választ magának pályát.
Végezetül köszönetünket fejezzük ki előadóinknak, akik oly élvezetessé tették ezt a napot:
 
Huszák Tamás, Hering Katalin – újraélesztés, elsősegélynyújtás
Baliné Lencsés Tünde – védőnői hivatás, egészséges táplálkozás
Heteiné Márton Katalin – élet a Széppatak farmon
Balogh József – minden, amit a méhészkedésről
 
Hajdú Attiláné
tagintézmény-vezető