A Szentendrei II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium 3.b osztálya elnyerte a Kajla online Sulikupa fődíját, az 1.000.000.-Ft-os osztálykirándulást

A Kajla Sulikupa élményei: Mi is volt a Kajla Sulikupa versenyén? Benevezte a tanító nénink az osztályunkat. A Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium 3.B osztály tanulói vagyunk.
Mindenki szorgosan tanult és készült a versenyre, a digitális órákon, párokban, csoportokban is. Nagyon sok helyről, érdekességről olvastunk vagy éppen érdekes videót nézhettünk. Pl.: Hollókő, Balatonboglári Gömb-Kilátó stb. Voltak olyanok is, akik családi kirándulást szerveztek ezekre a helyekre, amiről készülniük kellett.
 
A verseny mindenkit nagyon felizgatott és nagyon összehozta az osztályközösséget, hogy együtt küzdhetünk az első helyezésért. A verseny napján izgatottan érkeztünk az iskolába és nagyon készültünk az estére. Egész nap játékosan hangolódtunk a versenyre, persze tanultunk is, és este 19 órakor közösen vártuk a kezdést. Helga néni még pizzával, sütivel is készült nekünk.
 
A mi osztályunk volt a „NAGY 28-as”, igen, huszonnyolcan indultunk neki a vetélkedőnek. Húsz kérdést kaptunk, még a televízióban is benne voltunk, amikre sikerült jól megválaszolni. A fődíj 1.000.000 Ft! A végeredményről sajnos nem kaptunk azonnal információt, másnap egész nap izgultunk és vártuk, hogy vajon nyertünk-e. Délután 16 órakor jött meg az eredmény, anyukám mondta el nekem, hogy mi nyertük meg az osztálykirándulásra ezt a sok pénzt és miénk lett ez a hatalmas élmény! A benevezett 260 csapat közül, elsők lettünk!
 
Szuper ez az osztály és szuper, hogy együtt mehetünk kirándulni. Hogyan sikerült? Azt a folytatásban írom le! Remélem, és nagyon szeretném, hogy jövőre is legyen ilyen lehetőségünk!
 
Cservenka Emma