A Pomázi Mátyás Király Általános Iskola város napi felvonulása

Több évfordulót is ünneplünk idén: iskolánkat 120 éve alapították Pomázon, az Iskola utcában, a mai Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnázium épületében 1901-ben, és 40 éve költöztünk új épületünkbe, a Mátyás király utcába. 1981-ben 1. sz. Általános Iskolaként működtünk, majd felvettük Mátyás király nevét és már Pomázi Mátyás Király Általános Iskola vagyunk. Nagy utat tettünk meg az első állami elemi népiskola megalapítása óta, érdemes visszatekinteni, ünnepelni. Emlékezzünk meg dr. Csapó Lóránt főszolgabíróról és Moussongh Gáspár nyugalmazott katolikus tanítóról, akik különösen sokat fáradoztak azért, hogy Pomázon állami iskola létesülhessen. Berényi Béláról, a Pomázi Állami Elemi Népiskola első igazgatójáról, aki egyben a járási faiskola felügyelője és a pomázi kaszinó titkára is volt. Pomáz első iskolájának tanítóiról, akik 7 tanteremben tanították a nebulókat 1-6. osztályig.
 
Köszönjük áldozatos munkájukat, hogy elindították a pomázi népiskolát, oktattak, neveltek, hagyományokat terem-tettek.
 
Bár a város napi felvonulásunk nem tekint vissza 120 évre, de nagyon kedves hagyományunk. Idén a tanév programjai a reneszánsz jegyében telnek, így a felvonuláson is ilyen jelmezben voltak tanulóink, pedagógusaink. Szeptember 25-én 9 órakor minden osztály felsorakozott az iskola udvarán, foglalkozásának megfelelő jelmezben, és innen indultunk együtt a művelődési házhoz. Hatalmas, színes forgatag volt az utcákon hömpölygő vidám mátyásos tömeg, méltó meg-nyitója volt a város ünnepségének a látványos bevonulásunk.
 
Köszönjük a pomázi polgárőröknek és a rendőrségnek, hogy biztosították nekünk a balesetmentes felvonulásunkat, Selley Laci bácsinak, hogy berendezte sátrunkban a sakk kuckót, hogy iskolánk egyik fő profilját itt is gyakorolhassák látogatóink. Várunk mindenkit szeretettel az év további programjain is, amiről folyamatosan tájékoztatunk a honlapunkon.