Táboraink idén nyáron

2021 nyarán a zebegényi Szőnyi István Általános Iskola két tábort is szervezett, főként az itt tanuló diákok számára.
 
Július 19 -23-ig Kisinócon idén 46 gyerek táborozott. A korosztály igen vegyes volt, óvodától 8. osztályig jelentkezhettek a tanulók. 40 fő ott is aludt, nagy létszámú, komfortos szobákban. A hely saját medencével rendelkezett, mely a nyári hőségben remek pancsolási lehetőséget biztosított mindenki számára. Ezen kívül különféle programokon vehettek részt a gyerekek, mint például: íjászat, buborékfestés, kézműves programok, kendőfestés, vizes és erdei vetélkedők, csokievő és nyuszikereső verseny, számháború. Akiknek ez nem volt elég, átkirándulhattak Törökmezőre a kalandparkba. A pedagógusok beszámolója szerint kicsik-nagyok mindannyian élvezték ezt az 5 napot.
 
A zánkai Erzsébet táborra augusztus 15-20-ig került sor. Ide 47 gyerek jelentkezett szintén vegyes korosztályban. Ez a tábor kicsit más élményt ad a gyerekeknek, hiszen Zánkán rengetegen táboroznak egy időben, ráadásul külön vonatjárattal utazhattak a jelentkezők a tábor helyszínére. Az idő a tábori hét elején kedvező volt, volt lehetőség strandolásra, vízi vetélkedőkre, majd az idő visszahűlt. De ez nem vette el a gyerekek kedvét, hiszen rengeteg program közül lehetett választani, amihez nem is kellett a hőség. Néhány program, melyek közül minden korosztály megtalálta a szívéhez közel állót; kalandpark, trambulinozás, 3D nyomtatás, QR kód fejtés, drámajáték, csocsózás, dottó, kisvonatozás, íjászat. Ezen kívül megtekinthettek egy középkori csatát, de voltak koncertek és táncház is, illetve drogprevenciós előadáson és esősegélynyújtó tanfolyamon is részt vehettek az arra jelentkezők. A gyerekek észre sem vették, hogy elrepült az idő és máris csomagolni kell haza.
 
A kísérő pedagógusok energiájukat nem kímélve szervezték ezeket a táborokat, de nem hiába, hiszen a gyerekek olyan élményekkel gazdagodtak, amit majd biztosan szívesen mesélnek egymásnak, amikor nemsokára találkoznak az új tanévben.
 
Szalai-Seydewitz Nikoletta