Magyarország projekt a Pomázi Mátyás Király Általános Iskolában

A 4. c osztályban befejeződött az alsó tagozatos környezetismeret legfontosabb témaköre, ami idén - rendhagyó módon - átívelt a jelenléti és az online oktatás között.

Hazánk nagytájainak megismerése után a gyerekek só-liszt gyurmából megformázták a domborzati térképüket, ami a későbbiekben nagy segítséget nyújtott az órai gyakorlás során. A következő lépés a lapbook elkészítése volt (Sárosdi Virág továbbfejlesztett ötlete alapján). Ez a különleges tudástár jó szolgálatot tesz majd a felső tagozaton is. A nemzeti jelképeink, nagy folyóink, hegyeink, tájegységeink, nemzetiségeink, tavaink és a hungarikumok mellett jutott hely benne a nemzeti parkoknak is. A feladat elején mindenki megkapta a nyomtatott alapot, amivel kezdhették a munkát. Nyírtak, ragasztottak, folyókat rajzoltak vaktérképre a kivetített domborzati térkép segítségével. A sok erőfeszítésnek meglett az eredménye, igazán büszkék lehetnek a műveikre a gyerekek. Utolsó lépésként az informatikai tudásukat vetették latba csoportmunkában a negyedikeseink. A vírushelyzet miatt a prezentációikat nem tudták élőszóban bemutatni, hiszen már otthonról kellett tanulni. Helyette viszont megismerhették a hangfelvétel készítését és beillesztését. (Szülői segítséggel, amit ezúton is köszönök!) Az izgulósoknak még talán jól is jött, hogy nem az osztály előtt mondták el a kiselőadást, hanem mindenki otthon hallgathatta meg és válaszolhatott a kérdésekre a classroom felületén.

Bár nem a megszokott keretek között dolgozhattak a gyerekek, de értékes munkák születtek, amit remélem, hogy a továbbiakban is használni tudnak. Büszke vagyok az osztályomra!

Kiss Nikolett
tanító