Minivilág a Teleki-Wattay Művészeti Iskolában

„Harmadik dimenzió” a Pomázi Ifjúsági Fúvószenekar tehetségfejlesztő programja.
 
A 3D projekt részeként a Pomázi Ifjú Fúvósok nyomtatott maketteket készítettek és ezekből rendezték meg innovatív kiállításukat, hogy ebben a bezártságban is „utazhassanak” a zeneiskolások !
A zeneiskola tanulói két héten keresztül találkozhattak a világ ikonikus építményeivel a Teleki-Wattay Művészeti Iskola Kamatermében. A kiállításon mintegy 40 jelentős épülettel ismerkedhettek meg a gyerekek, emellett munka közben látható volt a 3D Craftbot nyomtató is. Az információs táblákon lévő QR-kódok beolvasásával számos tudnivaló vált elérhetővé az épületekről és a 3D technológiáról. A kiállításon, a rézfúvós tanszakon immár öt éve tartó kísérleti programba is betekinthettek az érdeklődők.
 
A Pomázi Fúvósok májusban továbbfejlesztik 3D kompetenciájukat, ugyanis a 3D Akadémia workshopján vesznek majd részt, ahol a téma a 3D képalkotás/szkennelés lesz.
 
A Projekt, a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával valósult meg!
 
Széplaki Zoltán