Féléves képzőművészeti kiállítás a Szőnyiben

A Szőnyi István Általános Iskola és AMI Festészet,grafika tanszak tanulóinak kiállítása rendszerint az iskola egyik legnépszerűbb eseménye. Szülők, hozzátartozók, diákok, tanárok közösen vesznek részt az első félév alatt készült alkotások kiállításának megnyitóján.
 
Ebben az évben a nyilvános megnyitó ugyan nem kerülhetett megrendezésre, de az összes évfolyam részvételével dekoratív tablókon mutattuk be az elkészült munkákat.
 
A félév alatt megtartott kreatív foglalkozásokon – a jó hangulatra koncentrálva – a legkisebbek az anyag-, és eszközhasználattal ismerkedtek és alapvető forma, ritmus és szín tanulmányokat végeztek. A felsőbb évfolyamokon a hagyományos grafikai és festészeti módszerek mellett a legkülönbözőbb technikák tárházával ismerkedhettek meg a tanulók, még fára és fémfóliára festettek a gyerekek. Emellet a pliage (hajtogatott-festett technika) és stencil eljárással is készültek szemet gyönyörködtető képek. A legnépszerűbb foglalkozás mégis a lufihajtogatás és a lufiból készült állatok, formák grafikai megjelenítése volt.
 
A kiállítás anyagát bemutató videofilmet a Classroom-ba feltöltve nézhették meg a szülők és hozzátartozók. A félév során kiemelkedő teljesítményt nyújtott Nagy Borbála Csenge 5.o. és Bencsis Armand 4.o. tanuló, kiállításunk hűen tükrözte munkájukat, mind mennyiségben, mind színvonalban.
 
Medvigy Miklós
szaktanár