Az alkotó tér a Pomázi Ifjúsági Fúvószenekar kiemelt tehetségeinek programja (NTP-MŰV-19-0089)

A program fő célja, a legtehetségesebb tanítványaink tudásának mélységi gazdagítása, bővítése. Emellett kiemelt feladunk felkészíteni őket a zenekarunknál bevált gyakorlatok, módszerek, innovációk önálló alkalmazására, továbbítására, újabb zenekarok, zenei egyesületek alapítására.
 
A program során a résztvevők nagyobb mélységében ismerkedtek meg a legmodernebb légzéstechnikákkal, stílusismerettel, akusztikával, versenypszichológiával és zene-hangszertörténettel, mint az általános zeneórákon. A tanulók a projekt során minden fúvós kamarazenei felállással megismerkedtek, hangszereléseket készítettek, és a foglalkozások egy részében már az önállóan vezetett próbákra is sor került. Az elvégzett munka eredményeként, tanítványaink kompetenciákkal fognak rendelkezni az önálló zenekari munkához, zenei egyesületek létrehozásához és működtetéséhez.
 
A projektet egy olyan négynapos tábor zárta, ahol a foglalkozások során elsajátított készségek segítségével, önállóan, gyakorlatban kellett a növendékeknek megszervezni és levezetni a próbákat. A résztvevők összetételét figyelembe véve, a táborban kamarazene, Brass-Band, illetve Big-Band csoportokat alakítunk ki.
 
Az intenzív zenei tábor helyszíne idén Demjén volt, ahol ideális környezetben tudtuk a próbákat megvalósítani.
 
A projekt része volt az egri Kepes Intézet látogatása, ahol a világhírű képzőművész, Kepes György munkásságával ismerkedtünk meg. Emellett interaktív bemutatón vettünk részt, amelyben művészetének és filozófiájának a kortárs művészetre gyakorolt hatását mutatták be.
 
A program a Nemzeti Tehetségpont sikeres pályázata segítségével valósult meg, köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatását!
 
Zsideiné Szőke Erika