Az állatok világnapja a Mátyásban

Idén mi szerveztük az állatok világnapjáról való iskolai megemlékezést. Az osztályból mindenki választott magának egy osztálycsoportot, ahova szeretett volna bemenni előadást tartani.
 
Bementünk a tantermekbe, elindítottuk a felelős állattartásról szóló kisfilmet. A gyerekek a filmben látottak alapján válaszoltak a videóba helyezett kérdésekre. Az alsó tagozatosoknak 8, a felsősöknek 20 kérdésre kellett válaszolniuk. Vittünk egy lapot, amin az adott kérdések voltak kinyomtatva. Erre írtuk mi vagy a tanárok a gyerekek válaszait. Amikor végeztek, elmondtuk – volt, aki már az elején –, hogy mi is az állatok világnapja, miről szól, és kinek a tiszteletére tartjuk. Végül visszamentünk a saját tantermünkbe, és leadtuk a válaszokat.
 
A díjkiosztás három nappal később volt, csütörtökön. Mivel az alsó és a felső tagozaton is egyenlő pontszám lett az első helyen, sorsolnunk kellett, hogy melyikük két osztály látogathat el a Fülöp kecskefarmra. Miután kisorsoltuk a nyerteseket, minden osztály választhatott egy osztályplüsst magának.
 
Somlai Emília 7.c