A 3D nyomtató működéséről tartottak workshopot Szentendrén

Augusztus 26-án Szentendrén, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban 3D nyomtató működéséről tartott előadást a VEKOP 7.3.3 -17-2017-00013 azonosítószámú „Digitális környezet fejlesztése a Váci Tankerületi Központ Intézményeiben” című workshopon Vidra András, a tankerület rendszergazda munkatársa, mivel az intézmény a pályázat keretében beszerzett egy 3D nyomtatót is.
A rendezvényen az iskola pedagógusai vettek részt. Kerezsi Csaba intézményvezető köszöntő szavai után Vidra András a nyomtató működését mutatta be a jelenlévőknek.
 
András informatikusként két éve foglalkozik a 3D nyomtatók működésével és használja is rendszeresen az általa vezetett robotika szakkörön. A workshopon a gyakorlati működést igyekezett bemutatni a pedagógusoknak, amelyet a tanórákon is alkalmazhatnak majd.
 
A tervezés egy online felületen zajlik, ahol nem csak a saját terveinket, hanem másokét is láthatjuk – tudtuk meg.
 
„Megtervezzük magát az objektumot, például egy szobrot, aztán ezt áttesszük egy másik programba, amiben szeletelve lesz. De mi kerül egy 3D nyomtatón olyan sokba? Maga a gép nem kerül ennyibe, de a program, amivel össze van hangolva, az növeli meg az árát” – mondta Vidra András.
 
Arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes a diákokkal kis méretű modelleket terveztetni, mivel minél nagyobb a nyomtatandó objektum, annál hosszabb ideig tart az elkészítése. Azt is elmondta, hogy mivel a tervezés egy online felületen történik, amelyet a diákok otthonról is elérhetnek, ezért házi feladatként akár egy sakktábla, vagy társasjáték elkészítését is kérhetik a pedagógusok.
 
A 3D nyomtató működésének részletes ismertetése után, ki is próbálhatták a tervezés és kivitelezés folyamatát a megjelentek. Csoportokra bontva házikót alkothattak meg az online programban, amely aztán nyomtatásra is került.
 
Kerezsi Csaba a bemutató után tájékoztatást adott a projektről, mely során kiemelte: a pályázat keretében beszerzett nyomtatóval a céljuk, hogy a diákok is használhassák és megismerhessék a 3D technológiát.
 
Az esemény végül az intézményben alkalmazott digitális pedagógiai módszerek tapasztalatcseréjével, kötetlen beszélgetéssel zárult.