Kas Erika: a tavalyi év sok tapasztalatot hozott számomra

Kas Erika 2018 óta dolgozik a Sződi Hunyadi János Általános Iskolában, idén augusztustól már, mint vezető igazgatja az intézményt. Huszonegy év pedagógiai tapasztalattal a háta mögött döntött amellett, hogy megpályázza a vezetői posztot. Bár korábban középiskolákban tanított, úgy gondolja jó döntés volt váltani. Sződön nagyon jól érzi magát.
 
- 2018 óta dolgozik az iskolában magyar-történelem szakos tanárként. Honnan és miért érkezett az iskolába?
 
- Néhány évi megszakítással 1999 óta dolgoztam egy budapesti felnőttoktatási gimnáziumban. Nagyon szerettem felnőtteket tanítani és ebben az iskolában dolgozni, mai napig is sok tanítványommal és kollégámmal tartom a kapcsolatot. Főállásom mellett gyakran voltam óraadó nappali tagozatos középiskolákban is. Arra azonban nem gondoltam, hogy iskolatípust váltok. A döntés hirtelen történt, mivel az esti munkarend és az utazás fárasztó volt a családom számára. Gyesről visszatérve a 2/A gyorsforgalmi utat éppen felújították, így naponta közel 4 órát utaztam. Ezt két kisgyermek édesanyjaként nem tudtam felvállalni. Így kerültem Sződre, ahol magyar-történelem szakos tanárt kerestek.
 
- Tavaly már, mint megbízott igazgató tevékenykedett. Miért döntött a vezetői szerep mellett?
 
- A tavalyi év nagyon sok tapasztalatot hozott számomra. A kihívások mellett számos új ötlet került megvalósításra, aminek nagyon örülök. Igyekeztem új szemléletet becsempészni a megszokott rutin mellé iskolánkban. Mivel azon pedagógusok közé tartozom, akik már gyermekkorukban eldöntötték, hogy „tanár leszek”, sok mindent kipróbáltam és megvalósítottam tanári pályámon. Innovatív szemléletűnek tartom magam, ezért remélem, vezetőként jól tudom kamatoztatni e tulajdonságomat.
 
- Kinevezését, hogyan fogadták a kollégák, diákok, szülők?
 
- Mindenki nevében nem tudok nyilatkozni, de úgy éreztem, a sződi emberek számára szimpatikus az, amilyen elveket képviselek. Fontos számomra a helyi szokások, közösségi élet megtartása, hiszen községünkben ez az egy általános iskola működik, nem mindegy, milyen vezetési szemlélettel. A tanulókkal idekerülésemtől fogva jó a kapcsolatom, tanárukként sok programot szerveztem számukra, és számos versenyt nyertek tanulóim. Az első évben saját osztályom is volt, akiket nagyon megszerettem. Ezek a személyes kapcsolatok hozzájárultak a jó viszony alapjainak megteremtéséhez.
 
- Milyen rövid- és hosszútávú tervekkel indul neki az intézmény vezetésének?
 
- Azt hiszem, mindent felülír iskolánk bővítésének terve. Jelenleg az ideiglenes építkezésekkel folyó munkák megoldása, majd a 8 tantermes bővítés építkezési munkáival való tennivalók. Emellett fontos célkitűzéseim közé tartozik a környezettudatos gondolkodás elmélyítése tanulóinkban.
 
- Sződ lakossága egyre nő, így a gyereklétszám is az iskolában. A helyhiányt eddig konténertermekkel oldották meg, most azonban lehetőséget kapnak iskolabővítésre. Mikorra realizálódhat a terv és hány teremmel bővülhet az intézmény?
 
- Az iskola régóta helyhiány miatt szenved. Mivel a régi alsós iskolaépület lebontásra került, az iskola létszámának bővülése magával hozta a tantermi bővítés igényét. Az idei tanévben 4 osztály ideiglenes megoldással felállított terme került a főépületen kívülre. Ez egyre nagyobb nehézséget jelent az iskola életében. Így nagy örömmel fogadtuk, hogy várhatóan 2023/2024-ben átadásra kerül a 8 tantermes bővítés során megújított iskolaépületünk. A látványtervek alapján elmondhatom, hogy szép, igényes, falusi környezetünkbe illeszkedő épületet kapunk, ami megoldja a helyhiányt.
 
- Sok sikert kívánok Önnek az elkövetkező öt évre.