Zenetanítás online - a nagymarosi iskola híre

2020 márciusában olyan kihívás elé állított az élet, amit az első 1-2 napban el sem tudtuk képzelni, hogyan fogjuk megoldani. Azok a kollégák, akik amúgy is „otthon voltak” az internetes felületeken, hamar feltalálták magukat, de pár nap alatt a járatlanabb kollégák is kreatívnál kreatívabb ötletekkel álltak elő. Először az ún. közösségi média által kínált felületeken kerestük a kapcsolatot a gyerekekkel, később sorra érkeztek az újabbnál-újabb programok.

A gyerekek kifejezetten élvezték ezt az új formát. Az iskolai órájuk idejében otthon csörgött a telefon, vagy jelzett a laptop, hogy indul az óra, és ők a kottaállvány előtt, vagy a zongoránál ülve mosolyogva várták, hogy bemutathassák, amit saját erőből, vagy esetleg szülői segítséggel előre haladtak. Volt, aki videó felvételt készített, sőt, a zongorakísérő által felvett, és átküldött kíséretre rájátszotta a darabot, és videón átküldte. Számomra az egyik legkedvesebb óra az volt, amikor egy család, - ahol két gyermek fuvolázik, és az anyukát is tanítottam -, otthon a kamera előtt három szólamban kánont játszott, én pedig a saját otthonomban játszottam rá a negyedik szólamot.

Mindamellett, hogy a zenetanítás folyamatában a személyes találkozás pótolhatatlan, ez a kihívás mindannyiunk számára különleges élményeket hozott. Láthattuk, ahogyan a szülők minden erejüket bevetve segítették gyermekeiket, és ezáltal minket. Hálás köszönet jár érte! A sok kedves, sokszor humoros helyzet ellenére nagyon reméljük, hogy szeptembertől már a hagyományos módon, személyesen segíthetjük tanítványainkat minél több zenei élményhez jutni, és nagyon várjuk, hogy újra koncerteken, fesztiválokon adhassanak elő zeneműveket! (Képünkön: Boroncsok Bianka online vizsgázik, Molnár-Trieb család)

Szigeti-Benedek Gabriella