Karant-ÉN

A Váci Tankerületi Központ az Edukanyar újságban egy új (ideiglenes) rovatot indított Karant-ÉN címmel, melynek végéhez érkeztünk. A rovatban több intézmény számos diákjának, tanárának és a szülőknek véleményét, fogalmazását, versét olvashatták, vagy rajzát, fotóját láthatták az elmúlt hónapokban.

Váci Juhász Gyula Általános Iskola

Mohaupt Boglárka

Ez a helyzet nagyon sok odafigyelést, precizitást és szorgalmat igényel. Hiszen most mi osztjuk be nagyrészt, hogy mikor tanuljunk és hogyan, meddig, hogy jegyzeteljem ki az anyagot.

Viszont ezzel együtt még nagyobb felelősség nehezedett ránk. Pl.: hogy megtanuljuk rendesen az anyagot, ne maradjunk le és hasonlók. Az online órák szerintem pont ezért jók, mert akkor megtudunk bizonyosodni, hogy jól megtanultuk-e az anyagot, megértettük-e, ha nem akkor választ kapunk. A számonkérést nagyon jól megoldották a tanárok. Hisz könnyen és egyszerűen tudunk belépni az esetleges tesztbe, illetve könnyű kitölteni, javítani is. Nagyon jók még a kicsit játékosabb órák. Hiába vagyunk már felsősök mi is nagyon élvezzük ezeket az órákat. Kizökkent a hétköznapi szürkeségből. Ezen kívül a tanárok segítőkészek és megértőek, ami szerintem nagyon fontos.

A hátránya ennek az egésznek, amin azért nem lehet változtatni, hogy sokszor órákat ülünk a gép előtt. Az órák, a sok feladat, a beadandók igénylik az elektronikus eszközöket. Ezenkívül már említettem, a precizitást, hiszen a határidők, beadandók, dolgozatok, órák időpontjait nehéz követni. Természetesen most már kezd egyfajta rendszer létrejönni, de így is nagy odafigyelést kíván.

Mind a jó és rossz oldala mellett jobb az, amikor bejárunk iskolába. Még ha korán is kell kelni, oda kell jutni, ételt kell csomagolni még így is jobban szeretem. Mert ott vannak a barátaink. Más, amikor az iskolapadban ülsz és hallod a csengőt. A szünetekben lévő tanárokkal való beszélgetés is hiányzik.

Remélem, hogy mihamarabb újra mehetünk.

Nagy Réka 6. a osztályos tanuló gondolatai:

Mikor kiderült, hogy be fogják zárni az iskolát a vírus miatt, én is nagyon megörültem neki, mint a többiek, ami szerintem teljesen természetes. De mikor elkezdődött, rádöbbentem, hogy sokkal könnyebb volt a suliban tanulni, mint itthon egyedül, persze nem arról van szó, hogy olyan sok segítséget kértem volna a szüleimtől, de nehezebb volt, mert itt magamtól kellett értelmeznem a tananyagokat. Azt gondolom, a Teams nagyon jó választás volt az oktatás szempontjából, mert könnyen kezelhető. Szerintem az se olyan nagy baj, hogy néhány helyen angolul van a szöveg, legalább így ezeket is megtanuljuk, persze azt nem tudhatom, hogy az alsó tagozat hogyan boldogul ezekkel a helyzetekkel. Hogy a tanulásról is beszéljünk, véleményem szerint jól meg lehet érteni a feladatokat és könnyen vissza lehet küldeni őket a Feladatokban. Az informatika órák szempontjából ez a helyzet szerintem haladásnak számít, hiszen itt minden nap használjuk a számítógépet és sok tantárgyból elvárják tőlünk, hogy használjuk a Microsoft Office alkalmazásokat. Úgy hiszem mostanra már mindenki jól belerázódott ebbe a fajta oktatásba, könnyen és gyorsan vissza tudja küldeni az éppen aktuális feladatokat és a dolgozatokkal sincsen senkinek gondja.

Zsidai Zsófia 6. b Napló az utókornak 2020.04.06:

Ez a nap is elérkezett a világ történetében, hogy egy pusztító vírus miatt elzárták az embereket egymástól. Az iskolák, parkok, játszóterek, hivatalok, irodák bezártak, csak élelmiszer- és gyógyszerutánpótlásért hagyhatjuk el a lakhelyünket. Az utcán szinte senki nem sétál, ha találkozol is valakivel, mindenkin gumikesztyűt és maszkot látsz.

Mivel nincsen iskola, a tantestületnek ki kellett találnia egy újfajta módszert a diákok távlati oktatására. Ez egy új tapasztalat, hiszen ilyen még nem volt ezelőtt, legutoljára a háború miatt küldték haza a tanulókat, most egy kicsivel más a helyzet. A tananyag digitálisan jut el hozzánk, ami okozott egy-két nehézséget, mint például azoknak a családoknak, akiknek nincsen otthon olyan elektronikus eszközük, amin ezt lehetővé lehet tenni, vagy akiknél több a gyerek, és kevés a számítógép. A tanulni való mennyisége egy kevéssé változott. Házit és órai munkát persze ugyanúgy kapunk, viszont másféle módon természetesen. Én az általános iskola mellett zeneiskolába is jártam, ami meglepett, hogy még hegedűórát is tartanak interneten keresztül, hívásban! Az iskolaévből már csak összesen két és fél hónap van hátra, szóval, ha történne is valami, nem maradna ki annyi minden.

A mindennapok nem változatosak, reggel tanulás, házi feladok elkészítése, délután szabadidő vagy még több tanulás. A tanárok többsége felad egy heti anyagot, és határidőre be kell adnunk a megoldásainkat, ezért meg kell tanulnunk beosztani az időnket. Szabadidőnkből egyik nap több van, a másik nap kevesebb. Nekem könnyebb a hobbijaimat űzni, mert a többségük otthon-maradós-szobában-ülős-egyedüli-elfoglaltság, mint például a rajzolás és festés. Mivel az egész napot itthon töltjük, több időm jutott új hobbik megtanulására is, mint például a varrás és hímzés, ami sokat színesít a hétköznapokon. 😊

Mi abból a szempontból szerencsések vagyunk, hogy bár lakásban élünk, van egy közös udvarunk a környező többszintes házakkal. Nem olyan nagy, de egy kis szabadban töltésre pont tökéletes. Legjobban a tollaslabda és a tenisz űzhető biztonságosan, ezért mi minden nap lemegyünk az apukámmal, és legalább egy fél órát játszunk. Mivel egyes lakások rendelkeznek nem olyan magasan lévő erkélyekkel, sokszor ott landolnak a labdáink, vagy a terebélyes tölgyfa ágai között.

Mivel az egész családom otthon van, gyakran veszekszünk egymással, mert mindenki ideges a munkája vagy az iskolai feladata miatt, de ugyanakkor sokkal többet beszélgetünk is együtt. A szüleim a hétköznapjaikat a dolgozószobában töltik, mert a számítógépen, vagy mobilon beszélgetnek az ügyfelekkel, ezért a nővérem és én egyedül tanulunk. Ha segítségre van, szükségünk ott vagyunk egymásnak.

A család többi tagjával gyakrabban, de interneten keresztül kommunikálunk. Én ebben azt nem szeretem a legjobban, hogy a tőlünk nem messze lakó nagymamámhoz sajnos nem szabad átugrani beszélgetni, főzni, nem láthatom őt személyesen. Ő is egyedül van, be van zárva a lakásba, de telefonon gyakran társalgunk vele is, és a többi családtaggal is.

Összességében nekem hiányzik az iskola, mert ott találkozhattunk minden nap, minden órán a tanárainkkal, a barátokkal, együtt mehettünk haza, beszélgettünk, játszottunk, tanultunk egymással. Az iskolai programok is hiányoznak, ezek közül legjobban a papírgyűjtés. Ráadásul a kirándulásink is elmaradnak, ami szintén nagy balszerencse, mert mindenki nagyon várta már a májust egész évben.

Digitális oktatás Szalai Zselyke 6.b:

Ezt az oktatást több szempontból is lehet értékelni. Van jó oldala és van rossz is. A jó az, hogy semmit nem tudsz otthon hagyni se füzetet, se tolltartót. A rossz az, hogy nem találkozhatok a barátaimmal, sem a tanárokkal, sem az edzőmmel, sem a nagyszülőkkel. A karantén elején a gyerekek egy része azt gondolta, hogy ez egy vakáció, de ez nem így van. Ugyanúgy tanulunk és dogákat írunk, mint eddig. Bár szerintem kicsit nehezebb a szóbeliket megtanulni. Szerintem minden gyerek számára új ez a helyzet, de próbáljuk betartani a szabályokat és figyelni tanárainkra, szüleinkre. Sok tantárgyból van már online video chat óra, de van olyan is, amit csak üzenetben küldenek el. Mindenki tudja, hogy nehéz, de én is kérlek: Maradj Otthon!

Véleményem a digitális oktatásról. Orosz Antónia

Amikor megtudtam, hogy egy ideig digitális oktatásban lesz részünk a kialakult helyzet miatt, nagyon szomorú lettem. Belegondoltam abba, hogy vajon mennyire lesz az új szituációban nehéz tanulni ahhoz képest, hogy az iskolában hosszabban, „élőben” magyarázzák el a tananyagot. Csalódottság töltött el amiatt is, mert egy ideig reménykedtünk a barátnőimmel abban, hogy nem zárják be hosszú időre az iskolát. De végül így döntöttek - az egészben azt sajnálom a legjobban, hogy igazán el sem búcsúzhattam a társaimtól.

De a helyzetnek persze vannak pozitívumai is. Meglepett, hogy milyen gyorsan átálltunk eleinte az e-maileken és Krétán, majd a Teamsen keresztüli tanításra-tanulásra! Tetszik, hogy több lehetőségem van beosztani a saját időmet és a viszonylag sok prezentáció készítési feladat során megmutathatom milyen kreatív is vagyok😊 Jól esik a tanárok érdeklődése, támogatása – és azt is bírom, hogy anya végre nem szabja meg napi max egy órában a számítógép használatot 😊Feldobják a napokat a tanárok chat órái és egyéni megoldásai: szeretem például a Kahoot-os órákat vagy a teszteket online, zavaró osztályzsibongás nélkül. Azért nehezebben boldogulnék a szüleim segítsége nélkül: pl. anya projektvezetői munkájából vettem az ötletet egy feladatnyilvántartóra! Remélem a régi rendhez visszatéréskor a bevált digitális megoldásokat továbbra is használni fogjuk.

Ezzel kapcsolatosan azért tartok attól, hogy ha sokáig elhúzódik a karantén, nehéz lesz visszaszokni.

Távoktatás a Juhászban Cs. Nagy Éva 5.b:

Szerintem ez a távoktatás a tanulóknak egyszerűbb, de a tanároknak nehezebb. Ezt tapasztalom magamon, és az apukámon, aki szintén tanár. A Microsoft Teams-en nem nehéz tanulni. Szerencse, hogy van! Egyszerűen lehet megtalálni az adott tantárgyból a feladatokat. Több tantárgyból van videós órám, így áttekinthetőbbek a dolgok, és így legalább már egy kicsit jobban hasonlít az ez előtti tanításra. Remélem, hogy ennek a pandémiának hamar vége szakad. A könnyű tanulás ellenére, azért hiányoznak a barátok, és a tanteremben tanulás. Több tantárgyból van videós órám, így áttekinthetőbbek a dolgok, és így legalább már egy kicsit jobban hasonlít a korábbi tanításra. Remélem, hogy azért az évzáró már meg lesz tartva, de ha nem, és ennek az az ára, hogy szeptemberben már igen, akkor az is jó lesz. A tanításra és a Microsoft Teams-re visszatérve, nem értem, hogy a más iskolák miért nem használják.

Juhászos távoktatás Réti Bálint 5.a:

Szerintem nem olyan rossz ez az online oktatás, viszont az nem tetszik benne, hogy el vagyok szigetelve a külvilágtól.

A Teams-szel tanulunk. A feladatokra külön menü van, de eleinte a tanárok/tanárnők a fájlokba küldték a feladatokat, és akkor még átláthatatlan volt minden. Most már online órákat is tartanak. Így sokkal egyszerűbb megérteni a tananyagot.

Legtöbb időmet a számítógép előtt töltöm. Azzal tanulok, és sokat játszom vele.

Nem gondolom úgy, hogy rossz ez a távoktatás. Addig nagyon nem tetszett, amíg nem tudtam számon tartani a feladataimat. Aztán anya megmutatta az Excel nevű alkalmazást, és azóta nem félek attól, hogy valamelyik feladatot nem csináltam meg.

Ez a véleményem a távoktatásról, sok szerencsét és kitartást kívánok mindenkinek erre az időszakra.

 

Nagymarosi Kittenberger Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Magyar nyelv és irodalom 6. osztály - Nagymaros

Feladat: Versírás

Olyan verset kell írni, amelyben keresztrím van. Nincs tartalmi megkötés.

Heincz Boglárka 6.a:

„A fürdőben visít a színes fogkefe,
az utcánk végén áll a sok kamion,
a rádióban dübörög a popzene,
karantén miatt üres a stadion.
Az állatkertben szomorú az oroszlán,
de jó lenne most egy homokos tengerpart,
helyette marad a kerti borostyán,
a polgármester ma hívott egy zenekart.
Itthoni játékként marad a dominó,
jobb lenne a palotajátékokon egy póniló.”

Burgermeister Dorka 6.a:

„Poharamban fogkefe,
elviszi egy kamion,
az úton megy lefele,
Úticélja Orion.
Előtte egy oroszlán,
ott az a szép tengerpart,
partján az az orosz lány,
lábán pedig medvetalp.
Kirakós a dominó,
útját állj a pohár
nagy állat a dinó,
tanítani jár a tanár.”

Nagy Lili 6.a:

„Itt egy jó fogkefe,
Mellette kamion,
Benne megy a popzene:
-„De szép a Balaton!”
„Olyan, mint a tengerpart!”
Hol dől a dominó,
Hallgasd csak a zenekart,
Ez a Hotel Tokio?
Itt ül egy oroszlán
Mellette a gorilla
A cirkusz porondján
Szól a trombita.”

6.b név nélkül:

„Koszos fogkefe
nagy kamion.
Hangos popzene
kis pavilon.
Szép oroszlán
meleg tengerpart.
Zöld borostyán
darázs belemart.
Dödö dominó,
nehéz elefánt.
Maró skorpió,
lerombolt kártyavár.”