Gondolatok járvány idején
Már másfél hónapja bezárták az iskolákat és tart a kijárási korlátozás. Rengeteg cikk, komment látott napvilágot arról, hogy a digitális oktatás mennyire nehéz, milyen komoly erőfeszítést követel tanulótól, szülőtől egyaránt. Fontos azonban, hogy ne csak a nehézségeket hangsúlyozzuk, hanem említsük meg az új helyzet pozitív hozadékait is. Iskolánk, a Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészeti Iskola „békeidőben” is különleges helyzetben van, ezt sokszor emlegetjük, a kialakult járvány okozta újfajta kommunikációs csatornákon azonban a korábban kialakult tanár-növendék kapcsolat sok esetben még inkább elmélyül.
Kollégáimmal sokat beszélgetünk arról, hogy a gyerekek mennyire nyitottak, örömmel mondják el véleményüket, tapasztalataikat, a mindennapjaik apró-cseprő gondjait. A tartós bezártság és az a tény, hogy több idejük van, növeli bennük a foglalkozás, odafigyelés iránti igényt. Idézek néhány nagyon kedves gondolatot növendékeinktől:
„Olyan jó dolog, hogy ezekben a nehéz időkben legalább téged gyakran láthatlak! ”
„Köszönöm szépen, hogy mindig megdicséred, hogy milyen szorgalmasan gyakorlok és ügyesen zongorázok! ”
„Örülök, hogy meghallgatod azokat a darabokat is, amiket csak úgy kitalálok!”
„A kistestvérem is azt szeretné, hogy jövőre te legyél a zongoratanár nénije!"
Az online óra lehetősége a szülőnek is könnyebbség, hiszen amíg mi, pedagógusok foglalkozunk a gyermekkel, addig ő a saját feladatait tudja végezni. Megoszlik a vélemény arról, hogy kell-e, jó-e, ha videófelvételt kérünk a gyerekektől. Igyekszünk felmérni, hogy ez kinek, hogyan „fekszik”, és csak azoktól kérni felvételt, akiknek valóban van affinitásuk és megfelelő eszközük a felvétel elkészítéséhez. Idézek egy tanártársamtól, aki szolfézst tanít: „Több tanítványom videófelvételen küldte a gyakorlásra feladott dalt. Komolyan éneklik, szolmizálják, majd a dal végén elmosolyodnak és integetnek: már ezért megérte. Meglepetésemre egy olyan tanítványom is küldött az elsők között éneket videón, aki alig-alig nyilatkozik meg órán, nagyon visszahúzódó kislány. Ezt nagy dolognak tartom. Az egyik fiú még a hangszerén is eljátszotta a szolfézsra feladott dalt.”
Próbálunk türelmesek, megértőek lenni a digitális oktatás időszakában, amiért hálásak a szülők. Örömmel tapasztaltuk, hogy szinte kivétel nélkül mindenki készséges. Volt, aki azt írta, hogy köszöni a visszafogott feladatküldést, volt, aki azt jelezte, hogy a sok körmölés közepette üdítő volt a zenei feladatokat csinálni. Gyakran megköszönik, hogy foglalkozunk, beszélgetünk a gyerekeikkel. Szülőktől idézek: „Nagyon szépen köszönjük az odafigyelést, a remek hangulatú órákat!”, vagy „Köszönöm szépen a gyors segítséget, hogy kaptunk erre az időszakra egy hangszert a zeneiskolától, amire nagy szükségünk volt, mivel a nagymamánál lévő zongorán jelenleg nem tudunk gyakorolni!”, vagy „Köszönjük, Tanár Úr, hogy ilyen formában is tud a gyerekekkel foglalkozni! Ez most nagyon sokat számít!”
Néhány növendékünknek kifejezetten jót tesz ez az oktatási forma. Kollégámtól idézek: „Kiderült, hogy otthon tényleg jobban megy a darab, és a kotta mindig kéznél van, vagy digitális formában a képernyőn. A saját óráján mindenki pontosan online van, jó, hogy ezt is beépítették a napi rutinba.”
Olyan is előfordult, hogy a technika ördöge szolgáltatott igazságot online szolfézsórán: kolléganőm az óra alatt kapott egy chat üzenetet egy nagyon cserfes kisfiútól, aki egyébként állandóan bele szokott szólni az órába. Technikai gondja támadt és nem működött a mikrofonja, így a hangját se hallhatták egész órán. Az üzenetben az állt, hogy örül, hogy legalább ő hallhatja az órát, mert amikor beleszólna, a rendszer kidobja. Így a tanuló saját gépe oldotta meg a fegyelmezést…
A gyerekek szoros érzelmi kötődése gyakran megnyilvánul felénk, mint például ebben a tanulói videószövegben: „Szia ... nagyon szeretlek téged... Most a Harry Potter gyorsabbik változatát szeretném Neked elküldeni, mert az órán ez lemaradt... Te is tudod, hisz itt voltál, vettünk etűdöket, skálát és a Boldog lelkek táncát... Nagyon sok végtelen puszit küldök! Hallgasd a darabomat óriási szeretettel!... Te vagy a legjobb fuvolatanár a Világon, nem a Világon, az egész Földön, meg hát a Jupiteren is...”
Végül szeretném soraimat befejezni egy tapasztalt kollégám kedves gondolatával: „Az első órán tanítványom csak az arcára irányítva tudta megoldani a kamera beállítását. Amint tanítás közben néztem a szép kis arcát, elsírtam magam (nem szégyellem, neki is elmondtam). Eszembe jutott, hogy a tanteremben mindig a kezeket nézzük... Most mintha sokkal személyesebbé váltak volna az órák. Minden óra elején megkérdezzük egymástól, hogy ki hogy van, hogy bírja. Nevetünk, erőt adunk egymásnak.”
Kívánom mindenkinek, hogy ezekkel és hasonló pozitív gondolatokkal legyen képes átvészelni ezt a nehéz időszakot! A járvány nem tart örökké, lassan legyőzzük, és hamarosan ismét találkozunk!
Zakar Katalin igazgató